2010. január 14., csütörtök

cseresznyés kislány

Na, ilyenre gondoltatok? :)
Egyébként ez a rajz teljesen beleillik a képbe, de pecsét ebből nem lehetett volna. Egyrészt, mert ez inkább színesben mutat jól, másrészt mert szerintem nem érvényesült volna olyan piciben. Még így feltöltve sem néz ki olyan jól, mint eredetiben. Nagyon le van butítva :(
De névjegykártyának, vagy valami hasonlónak jó lenne :)
Próbálkoztam Meska fejléccel, de nekem úgy nem tetszik :( Sajnos nagyon pici a fejléc magassága :( Még úgy is, hogy csak a kislány van rajta.
(Ja, egyébként én rajzoltam áám:))


De tegnap elkészült a pecsétem, ami a múltkor mutatott minta lett. Szerintem nagyon jól néz ki :)) Azt hiszem még nem vagyok gyakorlott 'pecsételő' de majd belejövök :)
Még nem fényképeztem le, de ugyanígy néz ki, mint ezen a képen. Ez a múltkori kinyomtatott verzió, két oldalú ragasztóval. Pont ugyanekkora méretű a pecsétem is, szóval így ránézésre nincs különbség.


Ez a fülbevaló pedig már régen készült, csak elfelejtettem megmutatni, pedig szerintem klassz. Magamnak csináltam. Vonzódom a rovarokhoz, egy időben ezzel komolyabban is akartam foglalkozni, csak aztán úgy alakult, hogy még sem ez lett a 'területem'.
Ők kabócáknak készültek:

9 megjegyzés:

Reyca írta...

Írtó jó lett! :)

Névtelen írta...

Szia!
Én is gondoltam a pecsétre, csak még nem terveztem meg, milyen is lehetne, sokkal könnyebb, mint matricákat ragasztgatni:D
Szép lett a Tiéd, tetszik a madárka! :)
Nóri

BCili írta...

Igen, igen, igen! Ez nagyon jó lett :) A Meksa fejlécet meg majd kitalálod hozzá, tuti sikerül, ha ez ilyen jó lett! A színek is nagyon jók! Persze a pecsét is jó.

Mici írta...

Nos, nem kifejezetten ilyenre gondoltam. Egyszerűbbre. Viszont ez a Cseresznyés-kislány pont olyan édes, mint ami ott motoszkál az agyamban. Lehet, hogy egyszer lerajzolom Neked. :)
És én tudok egy pózt, ami megfelel a Meska-fejléchez is. ;)

petite.rose írta...

nagyon dögök a kabócák!!!
szerintem csinálj hasonlókat más motívumokkal is pl. szitakötő(ő az én kedvenc rovarom) de akár pillangók is jól mutatnának hasonlóban!
a képeket sikerült amugy kinagyítani:)
Üdv,
Zsinka

kinga írta...

Mici:
ez a rajz most közel áll hozzám:) Egyébként szerintem nincs túlbonyolítva.
Viszont milyen lenne egy szarvasosan elfekvő kislány??:))

Mici írta...

Nem túlbonyolított, részletgazdag. Már úgy értem, hogy egy bélyegzőre.
Viszont nagyon, nagyon aranyosan Kingás.

kinga írta...

Ja, ja. igen:) írtam is, hogy bélyegző nem érvényesülne. de most nem is annak szántam :))
nálam ez a kislány testesíti meg a 'cseresznyéslányt' :)

Bejus írta...

Nálam is ilyen egy igazi cseresznyéslány! :) Nagyon ötletes és kreatív! Cukiiiii! :)