2010. január 18., hétfő

Színkavalkád

Na, csak mert panaszkodtatok, hogy nem volt elég színes amit varrtam :))) - egyébként azt direkt olyan letisztultnak szántam. Imádom a natúr színű gyapjúfilcet. Azért remélem nem vagyok vele egyedül, és másnak is tetszik, legalább egy kicsit... Ha nem kel el, akkor a cafés kitűzőt megtartom :) (Najó, jobban örülnék, ha valaki lecsapna rá. Magamnak bármikor tudok csinálni, meg inkább teás, tortás, sütis, csokis, vagy valami 'ilyesmis' lenne:) Hm, nem is rossz ötlet...)

Na, szóval tegnap amellett, hogy vizsgára készültem (igen, 25-éig még kettő, szóval tanulás (is) van) kicsit gyurmáztam is. Mert most az év elején megint sokan rendeltek - amin bevallom, kicsit meglepődtem, mert inkább a karácsony utáni nagy pangásra számítottam :) - így hát nekiálltam, mert ha mindezt a vizsga- és szorgalmi időszak közötti egy hétre tettem volna, akkor gyakorlatilag nem maradna szünetem. Pedig most kicsit ki szeretnék kapcsolódni. Amikor lelkiismeret furdalás nélkül semmittehetek :) Balázzsal elmegyünk Szigetvárra welnesselni, átalszunk egy egééész napot, sütök, varrogatok kedvemre, ilyesmi. Nincsenek nagy igényeim, de rájöttem, hogy sokszor akármennyire is be tudnék szorítani mást a tanulás mellé, meg néha ha lusta vagyok tanulni, és ahelyett legalább értelmes dolgokkal tölteném el az időt, a lelkiismeretem miatt semmi hasznosat nem sikerül tennem. Remélem ez nektek is ismerős, és nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen... :/
Na de tegnap úgy döntöttem, hogy muszáj haladnom. Még így is vár rám három muffinos karkötő, amikre valahogy most nagyon nehezen szánom rá magam..... :/
Készült néhány olyan is, amit már láttatok, ezért nem szeretnélek vele untatni titeket (Pl. fánk, nyalóka, stb.)
Készült néhány olyan is, ami korábban már szintén volt, de annyira régen, hogy akkor ennyien még biztos nem követtek, másrészt elég gyatra fotók készültek, így hát inkább újra lefényképeztem, hogy megmutathassam.

És hogy ne legyen panasz, minden jó színes :)) Najó, igazából nem ezért, hanem mert ilyeneket kértek :)

Zöldalmás nyaklánc:


Remélem észreveszitek a 'handmade' bilétát ;) A készlet erejéig minden láncra ilyet teszek.



Szivárvány színű virágos nyaklánc:



Fagyis fülbevaló - na ez például már volt, de most újra kértek, és ez jó élénk, mint régen az egyik mesekönyvemben. Meg különben sem volt róla jó kép...


Paletta fülbevaló (szintén ugyanaz):


A pillangókat pedig új színben készítettem el, azzal a céllal, hogy menjenek Meskára :) Én most nagyon szeretem őket, bízom benne, hogy más is értékeli...


Végül pedig két videó a Yeah Yeah Yeahs-től. Tegnap ezekkel spannoltam magam :) Tele van energiával... Az énekesnőért (Karen o) pedig odavagyok!




13 megjegyzés:

Lukinyuszi írta...

Szia!

Látom mennyi mindent - érdekes és meredek dolgot - kértek már Tőled. Csak kíváncsiságból megkérdezhetem, villáskulcs fülbevalóért ácsingózott-e már valaki? XD

Ja, hajrá a vizsgákhoz (28-ig még én is masszívan agysorvasztok) és csak így tovább az alkotással! ;)

kinga írta...

Köszi:)

nem, villáskulcs még pont nem volt, de nem lepődnék meg.... :)

milyen szakra jársz? látom te is nyomod az élettant....

Piroseper írta...

Az almás nyaklánc nagyon tetszik! Szuper lett!

A tanulást felváltó, lelkiismeretfurdalással teli semmittevés pedig sajnos nekem is ismerős. Pedig nagyon nem hatékony...

Lora írta...

az almás nyaklánc meg a palettás füli nagyooon <33 :)

Unknown írta...

Én is nagyon szeretem ezeket a számokat!!
Az almás nyaklánc nagyon szép kidolgozott lett!

Timi írta...

Nagyon ügyes vagy Kinga, szépeket készítettél most is. :)

kinga írta...

Köszi-köszi láányok!:))

Ó, örülök, hogy van itt még rajtam kívül yeahyeahyeahs rajongó!

és vááóóó, most nézem, hogy a számláló elérte az ÖTEZRET!!!
Pont tegnap vagy ma nézegettem, hogy na, már csak 2-300 és elérem az ötezret. juhuu.
És 3500 körül jártunk, amikor feltettem, alig egy hete :) Dejó!

gerdushi írta...

Szépek lettek! ;)

(és én is szeretem a yeah yeah yeahs-t! (csak ezek a számok valahogy kimaradtak még... nem ez az albumom van meg szerintem)) :)

kinga írta...

A gold lion a 'show your bones' lemezen van - ezt kevésbé ismerem, a y control pedig a 'fever to tell'-en, ezt betéve tudom :)

gerdushi írta...

Áh, köszi, majd megpróbálom letölteni őket. Nekem csak az It's blitz! album van meg, de azt imádom :)

vivien-zsofia írta...

jajj hát nekem nagyon teccik:D

tücsi írta...

huh,nekem ugyan albumom nincs (még:) ),de szeretem a date with the night számukat:)
a festékpaletta pedig imádnivalóóóóó!!!:)

Flora írta...

Még csak most leltem rá a blogodra, de annyira elvarázsolt! Ez a 3. komment, amit fél órán belül írok. Nem tudom felfogni, hogy hogy lehet valakinek ekkora kreativitása!? Nézegetem a bejegyzéseidet és legszívesebben mindhez írnék kommentet, annyira jókat csinálsz!!!