2010. június 1., kedd

Csomagolás

Múltkor az egyik levelezésem során szóbajött az ékszereim csomagolása, és erről egyébként is akartam már írni, szóval most megragadom az alkalmat...
Zsófi javasolta, hogy esetleg küldhetném az ékszereimet buborékos borítékban, mert esztétikusabb.

Akkor leírom, hogy csinálom :)

Korábban már mutattam a kartonokat, és az elkészült pecsétem. Erre kerülnek az ékszerek. A lapocskákat simítózáras tasakba teszem - khm, ez a lépés az utóbbi időben sajnos kimaradt, ugyanis elfogyott a készletem, és még nem nagyon sikerült beszereznem az utánpótlást :$


Majd ezeket a tasakokat buborékfóliába bugyolálom és jól leragasztom, ahogy az a képen is látszik:


Az ékszerek formájától függően 1-2-vagy több réteggel is becsomagolom, nehogy sérüljön a figura.
És akkor itt jönne az indoklás:
Elég sokat vacilláltam ezen a buborékos boríték kérdésen... Igen, tudom. Én is egyetértek abban, hogy esztétikusabb. Viszont több dolog is velejár, mint például, hogy drága (amit nem nagyon szeretnék beépíteni az árba), az ékszerek zötykölődnek benne, illetve nem valami környezetbarát. Arról nem beszélve, hogy én is elég sok csomagot kapok, úgyhogy itthon hegyekben állnak a pufis borítékok. Ezeket legalább szépen felhasználhatom, és nem kerülnek kidobásra. Nekem ez egyben logikusnak és praktikusnak tűnik. Ez az a pont, ahol inkább erre szavazok, semmint az esztétikára (pedig azért talán tudjátok, hogy sok a faxnim :))

Nektek mi a véleményetek ezzel kapcsolatban? Írjátok meg!
- Egyetértetek velem?
- Zavar titeket ez a fajta csomagolás, vagy nem?
- Valami korszerűbb/esztétikusabb csomagolás megérne nektek némi felárat? Adtok ilyesmire?
- Van jobb, frappánsabb ötletetek?
Osszátok meg! :)

És akkor még valami!
Már korábban említettem, hogy Zoe Phobic-os játék indul. Egy képet kellett beküldeni, amin a ruha rajtunk látható. Ez a Zoe Phobic rajongói oldalra kerül facebook-on egy mappába, ahol a képeket "lájkolni" lehet. A legtöbbek által kedvencnek jelölt ("lájkolt") kép tulajdonosa pedig egy Zoe Phobic ruhát nyer :)
Én is beneveztem, az alább látható képpel. A képre kattintva elérhetitek a rajongói oldalt, ahol miután csatlakoztatok, "lájkolni" tudjátok a fotót :) (Ehhez facebook regisztráció szükséges!)
Ha valaki megteszi (már sokan megtették!:) azért nagyon hálás vagyok! Már elég jó helyen állok, eddig én vagyok a második helyezett és nem sok választ el az elsőtől :))

A kép egyébként tavaly októberben a Hangoskép Fotópályázat kiállításán készült. Itt épp a 30Y gitárosával, a Gradvolt Endivel beszélgetek. Ja iiiigen. Tudtam, hogy valamit elfelejtek :) Szóval ha már itt tartunk, látogassátok meg a 30y honlapon a májusi, 2005-ös plombát, kattintsatok a kék fülre és olvassátok el az írásom :) Persze csak ha van kedvetek megismerkedni a zenekarhoz fűződő személyes élményeimmel :)
Na, visszakanyarodva a képhez és a kiállításhoz... A bal alsó képen a saját fotóm mellett vigyorgok, a jobb alsón pedig épp az oklevelem veszem át.
A fotópályázatról és a kiállításról két korábbi bejegyzésemben is olvashatsz, itt és itt.

A Zoe Phobic klubhoz való csatlakozáshoz és szavazáshoz kattints a képre:


Mindenkinek nagyon köszönöm!!! :)

19 megjegyzés:

Noyka írta...

Sztem teljesen jó ez a bubis csomagolóanyag, a lényeg, h ne sérüljenek meg a kincsek. Az meg külöm jó, h újrahasznosítod a régi csomagokat. Igyekszem lájkolni a képed, remélem Te nyersz!

horimarika írta...

Nekem nagyon szimpatikus a csomagolási módszered. Külön tetszik, hogy újrahasznosítasz!!! A csomagolást a legtöbben kidobják, nem hiszem, hogy ezen a téren az esztétika számít. Az ékszert birtolkolva, szerintem senkinek nem hiányozhat egy szépnek indult, majd pecsételt,postátmegjárt, felnyitott bubis boríték!

Anna írta...

Nekem még nincs sok tapasztalatom a küldés terén ,csak egy de az se igazán pozitív.
Én is ilyen kis tasakban adom oda /küldöm, de ez a buborékos betekerés nagyon jó ötlet :) lehet én is alkalmazom :$
Az hogy, doboz, vagy boríték szerintem mindenkinél saját választás, kinek mi jött be, a boríték talán azért jobb mert az elfér a postaládában, ha nincs otthon az illető.
De az hogy miben küldöd, meg hogyan szerintem a te döntésed legyen, és ha így küldöd, oka is lehet: az hogy biztonságban odaérjen :)

kinga írta...

Na ezzel kapcsolatban az jutott még eszembe, hogy nekem például van egy olyan dilim, hogy a különleges és emlékezetes borítékokat elteszem. Szerencsére sikerült annyit fejlődnöm, hogy a fontos részeket kivágom, és csak azt rakom el. Pl a fércművek borítékról a nyuszit (ebből csak egyet tartottam meg, mert egy rakás van:)), vagy a toritextiles borítékról a fát...
Meg általában a névjegyeket, címkéket, és egyéb "hülyeségeket" is elrakom, még az olyan emberekét is, akiknek tudom az elérhetőségét, stb.

Csak kérdés, hogy ez a dili, ami talán csak néhány embert érint, megér-e ennyi plusz energiát és kiadást. Na meg végülis a borítékon is ott csücsül a madaras pecsétem...

kinga írta...

Anna: én mondjuk a dobozt csak azért nem pártolom, mert macerásabbnak tartom a csomagolását. Így is néha túl sok időt elvesz, még a borítékos megoldás is :(
Az, hogy az én döntésem, csak részben igaz, mert az első benyomás sokat számít, és ez is beletartozik. Nyilván most nem a visszatérő vásárlókra gondolok, és nem is azokra, akik már régóta olvasnak :)

Cirelin írta...

Szerintem ez így teljesen jó. Én nagyon féltem a postázástól az első küldtésnél, pont azért mert a borítékban egy rétek bubi van, aztán ha netán megnyomják és finomabb, vékonyabb gyurma van benne... Szóval féltem nagyon, de eddig minden rendben odaért. De ilyen bubis cuccost hol veszel, sima papírboltban?

kinga írta...

ilyen "bubis cuccot" kivágok borítékokból, amikben nekem érkeztek meg postán a mindenfélék :)

eszti írta...

teljesen igazad van abban, h az első benyomás milyen fontos, de szerintem azzal egyáltalán nem rontasz az összképen, hogy ilyen buborékokba csomagolod az ékszereidet... egyedi madaras karton, kis zacskó, buborékfólia, így együtt nekem ez inkább a gondosságot sugallja, biztos, hogy nem lennék rossz véleménnyel a feladójáról. :)

Fércművek írta...

Nekem már sajnos a buborékos borítékkal is voltak gondjaim. A gyűrűk fele tönkrement, ha így küldtem, mert a leveleknél a limit két kiló és a postán simán rádobálják a nagyokat a kisebbekre. Úgyhogy én például gyűrűt csak dobozban adok fel, vagy ha véletlenül van itthon egy kis dobozka, akkor azt teszem a borítékba. Lehet, hogy drágább megoldás, de az még több idő, energia és pénz, hogyha újra el kell készíteni.

judit.6 írta...

Töredelmesen bevalloam nekem csak az számít, hogy épségben ideérjen, tehát a bubis betekerés. A többi extra nem fontos, úgyis kibontom, s átteszem az ajándéknak szánt füliket (már nagyon várom) az sk keresztszemezett fa ajándék dobozkába. Ami meg az enyém, ott pláne nem izgat.

daire írta...

én már eleve a buborékfóliának is örülök, mert imádom kipukkasztgatni. :) és így, hogy ezzel újrahasznosítod a felesleges fóliáidat, tényleg senkinek nem lehet oka panaszra. biztonságban van az ékszer és ez a lényeg

léna írta...

kinga! szuper jó vagy szerintem:) ennél jobb megoldát keresve se találhatnál:) éljen a "zöld-ség":D
-és én is imádok pukkasztani:) -ha te több rétegben is tekersz, akkor több pukkasztani való van:) tehét ez jóóó:)

Rita írta...

Ami törékenyebb, üveg gyűrű vagy fülbevaló, azt én dobozba csomagolom. Sajnos még ez sem elég néha, hála a postának :/ Komolyan elképzelni nem tudom mit művelnek ott a csomagokkal..
Egyébként meg szeretem díszíteni is a csomagolást, hisz én is nagyon örülök, mikor kibontom a borítékot és rögtön valami széppel találom szembe magam :)

jucii írta...

Én is ugyanígy kiszedem a kapott borítékokból a bubit és újrahasználom :) Ha laposabb tárgyat küldök, ami mondjuk nem annyira törékeny, akkor csak leszedem róla a papírt és így megmarad a bubis fólia zacskónak, így teszem át sima borítékba, és kész is a bubis boríték :) Egyébként tesco-ban lehet kapni ilyen fóliát a papír részlegen.

Nekem volt olyan, hogy ugyanígy betekertem és ezt raktam bubis borítékba, mégis sérült. Ezt figurája és postája válogatja szerintem :/

Sajnos, ha nem személyesen adod át, nagyon nem tudod cifrázni a külső csomagolást. Szerintem semmi baj nincs azzal, hogy borítékban küldöd.. Így a sok kellemetlenséget elkerülve a postán sem annyira "vonzó" egy-egy csomag... ha érted mire gondolok... :/
Az esztétikumra pedig ott a névjegykártya, egy kedves kis levél, egy kisebb ajándék, ami feledteti, hogy egy csöppet sem szép - ám annál szórakoztatóbb pukkasztanivaló - fóliába van tekerve a termék :)

toritextil írta...

köszönöm szépen, ezt csodás bóknak veszem :)

és én még tudod, mit is újrahasznosítok?! magát a borítékot - először levágom a címeket, és apró miszlikre vagdosom, nehogy vki kinyomozzon vmit :) aztán a maradék üres papírt épp megfelelő méretű cetlikre tudom vágni a rendeléseimnek - jól van, a cetlizés nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de nekem ez passzol :))

DoRcY írta...

Én kivétel nélkül szinte mindig és mindent házilag készített díszdobozban, az ékszer alatt mini szivaccsal postázok. Ezt teszem a bubis borítékba. Szép, igényes és nem utolsó sorban biztonságos. A Meskás boltnyitásom kezdetén jó pár alkalommal bajom származott abból, hogy a postán össze-vissza törték, az alapról leválasztották az ékszereim. Mivel kerámiával és üveggel is dolgozok, ez nem túl szerencsés nekem :S Szerencsére az akkori vevőim nagyon készségesek és megértőek voltak. Természetesen mindig felajánlottam a javítást/cserét nekik. Azt hiszem 2 ilyen alkalom volt.

Őszintén mondom, hogy filléres költségeket jelent egy ilyen kartondobozos csomagolás, úgyhogy én nem spórolok ezen, nekem megéri. Ahogy Fércművek Judit is írta, sokkal bosszantóbb ha valami összetörik és aztán kellemetlenség van belőle :((

Viszont.. a gyurmához szerintem a sok bubid is kellően hatásos lehet :))

kinga írta...

Nekem eddig (tudtommal) egy dolog volt, ami sérült, de annak a postázásával eleve voltak fenntartásaim.
szóval a tapasztalatok alapján biztonságos a csomagolásom :)

Csili írta...

Khm, éppen most küldték az árajánlatot színes kartondobozokra, 580 Ft/db, minimum 100 db-ot kell rendelni.. Ezt most tán mellőzném!!! :)
Marad az újrehasznosított kartonból készített doboz, organzaszalaggal átkötve, nem a legcsinosabb, de ingyen van!

Reyca írta...

Nekem eddig egyszer sem adódott problémám a postázásnál. Buborékos borítékot használok (egyébként ha megtalálod a megfelelő helyet 40 Ft/db alatt is meg tudod úszni a beszerzésüket, ez pedig nem dob már igazán az áron). Én másmilyen tasakot használok már egy ideje, majd megmutatom, lefotóztam már én is néhányszor a csomagolást. Szoktam csomagolni teafiltert is, amit mindig az ékszerek krtikusabb oldalára tűzök, amivel pluszban bevédem a sérülésektől, nagyon praktikus szerintem. Mondjuk a fülbevalók hátára.
Egyébként én is ki szoktam vagdosni a buborékos részt a borítékokból, ha abban érkezik hozzám valami, és félreteszem. Volt már, hogy úgy éreztem, a borítékon kívül szükséges még egy réteg buborék, így még külön betekertem, de általában ezt a módot a teszveszes üzletelésekre használom, mert azért kevésbé esztétikusabb, ott viszont nem szeretnék 40 Ft-ot sem kifizetni a borítékra, elég ennek a töredéke simára.

De, hogy válaszoljak is a kérdésedre, a fotók alapján teljesen esztétikus a csomagolásod, nem hiszem, hogy bárkit is zavarna, hogy így küldöd. Egy dologba tudok csak belekötni, mégpedig abba, hogy nekem nem tűnik elég biztonságosnak egy sima boríték, túl vékony, túl könnyen szakad, stb. Nem egyszer érkezett hozzám olyan bubis boríték, aminek a papír része ki volt szakadva már, csak a bubi miatt maradt egyben. De ha neked ez nem volt még probléma, akkor minden rendben. :-)

(Mennyi csomagot kaphatsz, ha van ennyi buborékod! :-DDD)

Ja, én is szeretek durrantgatni... :-)