2010. július 11., vasárnap

Üzenet

Úgy látszik a "hadjárat" még nem ért véget... :) Már fel is készültem, hogy ezentúl mindig így lesz. Sokat segített nekem főleg Larion hozzáállása és sok tanácsa. Érzem, hogy edződök, és vannak dolgok, amiket egyszerűen már nem is veszek fel... Úgy mint a névtelen hozzászólások, amiket azonnal törlök.
Azt hiszem többet nem is szeretnék ilyesmikkel foglalkozni, sőt én már erre sem reagálnék. Nem akarok feleslegesen időt és energiát szánni rá. Éppen ezért nem is teszem. Anyukám kérte, hogy a blogon keresztül tegyem közzé az üzenetét, ami nem helyettem szól, csak a saját gondolatainak ad helyet:


"Kedves Névtelen Hozzászóló!

Először is szeretnék Neked bemutatkozni: dr. Mánfainé Fazekas Ágota, Kinga édesanyja vagyok.
Idáig csendben és türelmesen olvastam a pocskondiázó, megalázó, ledegradáló bejegyzéseidet. (Azokat a Kinga nagyon bölcsen, azonnal kitörölte) Nem mint védőügyvéd - hisz a Kingának nincs is rá szüksége, mert egy talpraesett, önálló 21 éves egyetemista - szólok most hozzád, hanem mint egy édesanya.
Tudod, amit Te csinálsz, az úgy gondolom, hogy nem normális, hanem beteges. Hiszen te örömödet leled abban, hogy másokat kritizálj úgy, hogy mindeközben gyáva vagy, hiszen a nevedet sem vállalod fel.
Azt is gondolom, hogy aki blogot vezet, és ezen az általa készített alkotásait mutatja be, az tisztában van azzal, hogy kaphat jó és rossz észrevételeket is. Ez így természetes. A negatív kritika is lehet építő jellegű, ha megfelelő stílusban íródik, és mégegyszer hangsúlyozom: nem névtelenül! Sajnálatos módon Rád egyik sem jellemző.
Az az ember, aki körülbelül fél óra alatt képes 3-4 borzasztóan bántó véleményt írni, az csak rosszindulatból teszi. Én természetesen elfogult vagyok, mint minden édesanya a saját gyermekével szemben. Neked azt tanácsolom, hogy ha nem tetszik, amit a Kinga alkot, akkor ne olvasd a blogját, s talán abban az esetben nem kell azon mérgelődnöd, hogy a Kinga milyen "borzalmas, gyerekes, fospacákat" készít.
Még valami: a saját gyermekeimet, sőt az iskolában a tanítványaimat is mind arra biztatom, hogy merjenek önmaguk lenni, legyenek igazi egyéniségek, s higgyék el, hogy amit csinálnak, az jó.
Legyenek képesek az életben véleményt alkotni, persze mindig megfontoltan, intelligensen, úgy, hogy a másik embert véletlenül se sértsék meg.
Lehet, hogy Neked - és ezért szívből sajnállak - ezt mind a szüleid, mind a tanáraid elfelejtették megtanítani?! Sajnálom, hogy ide kellett most írnom, de mivel nem tudom, hogy ki vagy, kénytelen voltam ilyen formán tudomásodra hozni, hogy mit gondolok Rólad és a hozzád hasonló emberekről.
Végezetül azt kérem, hogy fejezd be végre ezt a kritikátlan viselkedést, és találj magadnak valami új játékot!

Tisztelettel: dr. Mánfainé Fazekas Ágota"

45 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kinga!

Azért írok névtelenül, mert nincs fiókom, de azt szeretném mondani, hogy teljesen igaza van Édesanyádnak, és imádom az összes munkádat, alkotásodat. Egyetértek Édesanyáddal, amiért ezt kiírta. Támogatlak mindenben.

Egy régi olvasód.
Kitty

Laura Kamilla Fairy írta...

Csatlakozom az előttem szóló(k)hoz.
Én szeretem a "gyerekes pacáidat" mindig várom az újabb kreálmányod.
L.K.

Barbi írta...

Édesanyádnak az utolsó betűig igaza van! Kár több szót fecsérelni az ilyenekre, csak alkoss! :)

KicsiKató írta...

Talpraesett lánynak talpraesett anyukája:) Rég figyelem szó nélkül a csatáidat... Csak erőt tudok neked kívánni, kitartást és még sok ihletet:)))

És hogy jobb kedvre is derülj: képzeld, ahol dolgozom, van egy 19 éves lány, aki annyira emlékeztet rád, ahányszor meglátom, mindig azt hiszem egy pillanatig, hogy te vagy az. Múltkor említettem ezt neki és mondtam, hogy van blogod, érdemes megnéznie. Mikor leírtam neki a neved, azt mondta, hogy jééé, ő ismeri a boltodat, már ráakadt a meskán:))))))

Mephaela írta...

Hajrá Kinga! Hajrá Kinga Anyu!!!

norikochan írta...

Öm...szerintem kérjük meg Mr/Mrs Névtelent, hogy ugyan mutasson már nekünk valamit, amit ő saját kézzel készít és szebb egy 'fospacánál'...:D
Kinga, egyszerűen: szard le! (csak hogy a fospacához illően fejezzem ki magam...:P )

Rita írta...

Borzasztóak tudnak lenni emberek, ne törődj vele. Nagyon egyediek a munkáid, akarok rendelni is tőled majd augusztusban, ha lehet postán.Te csak alkoss, igaza van anyukádnak, azt csináld, amiben örömödet leled, és másoknak is örömet szerzel!
Ölellek: Rita

sesame írta...

Ledöbbentem.. egyre több hasonló esetről hallok, és ez nagyon elkeserít.. Nem is tudom mit mondhatnék erre.. :(

Esthi írta...

Én is egyre több hasonló esetről hallok, olvasok. Nagyon elszomorít. Biztos én vagyok naív, de az alkotóknak inkább össze kéne fogniuk, nem pedig egymás életét megkeseríteni. Olyan szép világ az alkotásé, ahol igazán önmagunk tudunk lenni. Fel sem tudom fogni, hogy egy-egy ilyen romlott lelkű ember hogyan képes így élni, de azt hiszem, hogy azok sosem voltak és nem is lesznek boldogok, az irígység teszi ki az életük egészét. Nem szabad az ilyen emberekkel törődni, sőt, mutasd meg, hogy ő a szegényes, te pedig gazdag vagy minden szempontból. Én nagyon szeretem amit csinálsz és továbbra is vissza járok nézegetni a munkáidat. :)))

Névtelen írta...

Az anyáddal írattál levelet? Hány éves vagy, megint megkérdezem, hat?????

kinga írta...

Sajnálom, amiért nincs jobb dolgod, mint az én blogom lógni annak ellenére, mennyire nem tetszik neked :)

Nem "írattam" a levelet, hanem közzétettem. És igen, NEKED szólt! Ha elolvasnád, talán nem kéne sokadszorra is megkérdezned, hány éves vagyok... nem 6, de annyi idősen már intelligensebben tudtam viselkedni, mint te most! :)

Igazából egyre jobban röhögök rajtad :D

Reyca írta...

Kinga, állítsd be, h névtelenül ne lehessen írogatni, persze ettől függően beírhat névnek akármit, de legalább kiderül,van-e egy kicsike fantáziája.

És csak röhögj rajta, tényleg!

kinga írta...

Réka,

múltkor már meg akartam csinálni és most újra megpróbáltam, de csak ilyen opciók vannak:

- Bárki - névtelen felhasználók is
- Regisztrált felhasználók - OpenID azonosítóval rendelkezők is
- Google Fiókkal rendelkező felhasználók
- Csak a blog tagjai

Vagy a 2. a regisztrált felhasználók jelenti azt, hogy muszáj valami nevet és e-mailt megadni?
Mondjuk azzal sem leszek kisegítve, hogy valami idióta nickname-et beír, de azt sem szeretném, ha 1-2 idiótának köszönhetően sokan nem tudnának kommentelni :/

Nem kizárt, hogy én vagyok a béna és nem tudom, melyik ez a beállítás :) szóval segítsetek!! :)

sesame írta...

Szerintem ez a jó opoció: Google Fiókkal rendelkező felhasználók. Próbáld meg :)

Névtelen írta...

Közzétettél=írattál...tényleg? Én meg a nevetséges bazári vackaidon nevetek.

Kricsár Annamária írta...

Kinga, nehogy letiltsd! Annyira szórakoztató:)Persze sajnálom kicsit, hogy ennyire unalmas az élete, de csak icipicit. De gondolj bele: nélküle sokan nem írták volna meg, hogy mennyire szeretik az ékszereidet:) Szerintem még én sem írtam, így most meg is teszem: nagyon-nagyon szeretem a munkáidat! Ő meg pukkadozzon csak...

Névtelen írta...

popsinyaldosók, egyikőtök sem meri néha a szemébe mondani, hogy mit ne vállaljon inkább, mert igen is béna az a cucc? Mindenki ír, hogy húúú-meg hááá, aztán ramaty a kidolgozás, az ötletek enyhén vacakok, vagy már ezren megcsinálták, úgy ahogy van, hagynia kéne, ebből ő biztosan nem fog megélni, de hagyjuk inkább, látom felesleges, öt év múlva ez a lány már sehol sem lesz, mint ?kézműves?

kinga írta...

:D:D

nem is ebből akarok megélni...!
majd meglátjuk, hol leszek öt év múlva.. ööö... te hol is vagy most? :)

kinga írta...

a szemembe mondásról meg jó, hogy PONT te írsz, így névtelenül. kemény vagy :)

Névtelen írta...

ööö...okos költői kérdések, kár, hogy akkor nem vagy ilyen okos, mikor mérlegelned kéne a tehetséged, kislány, mert az igen-igen karcsú! Az is jellemez téged, hogy a véleményedet megerősítő seggnyalókra van szükséged, no meg anyukádra...én sajnállak téged, névtelenül? írjam be, hogy Kovács Gábor? Most okosabb lettél, mert nekem nincs felhasználói fiókom ? :D

Claju írta...

Hát Kinga, azt hiszem nagyon szépen kezeled ezt az idióta b@rmot. Tényleg nem értem meg, hogy miért kell valakinek ilyen hozzászólásokat írnia. Miért nem lehet csendben odébb állni, és olyan dolgokkal foglalkozni, amiben örömét leli? Miért kell valakinek ilyen alpári módon véleményt nyilvánítani? Ahogy édesanyád is írta, a negatív kritikából is lehet tanulni, de ez nem kritika...
Engedelmeddel csatlakozom a "popsinyalók" táborához :D Nyíltan vállalom, hogy a "fospacáidért" még pénzt is hajlandó vagyok adni :D Talán pont a azért tetszenek a "gyerkes pacák" mert egy kicsit tényleg a gyereket ébresztik fel bennünk? Legalább is bennem mindenképpen, főleg a torták és a sütik...
Már nagyon várom a zöld rózsáimat.
További kitartást és sok erőt kívánok neked! Üdvözlettel: Klaudia

Julcsi írta...

Névtelen!
Ha valakinek nem tetszik Kinga munkája, az nem ír! Ennyire egyszerű!

kobema írta...

Atyaég!!! Hát erre mondják közhelyesen, hogy nagy az Isten állatkertje és túl alacsony a kerítés! Bármilyen elcsépelt is, de ideillik!
Tényleg szóra sem érdemes az ilyen, de sajnos az igazságtalan bántás is tud fájni az embernek...
Anyukád "szuperjófej", remélem én is ilyen anyu leszek, és a lányaim pedig olyan ötletesek, mint Te! :)))

Szilvi írta...

Kinga, szerintem nagyon jópofa és eredeti dolgokat készítessz, lehet hasonlókat másutt is látni, de a tieid olyan "kingásak".
Csak így tovább!
A Névtelen pedig tanulhatna tőled egy kis szerénységet és fantáziát, mert meglehetősen sablonosak a kommentjei.;-P

Aradi Mónika írta...

Kinga, ne foglalkozz vele. Szépen dolgozol. Nagyon is. Nem olyan egyszerű ilyen kicsiben megcsinálni ezeket a dolgokat. Én már csak tudom. Semmi szégyellni valód nincsen, sőt legyél büszke arra amit csinálsz. Viszont a névtelen hozzászólónak igen is van. Előbb mutasson fel ő valamit, aztán talán írhat véleményt. De előbb talán menjen vissza az iskolapadba!

Esthi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kinga írta...

Köszönöm, lányok! :)

Engem már rég nem kell megnyugtatni, ha csak rajtam múlik, már szóvá sem teszem az egészet...
De azért nem mondom, hogy nem esik jól, amiket írtok :)

kinga írta...

Egyébként még mindig nem sikerült megtalálnom a megfelelő beállítást :(
Mindegyiket kipróbáltam úgy, hogy kijelentkeztem a google-fiókomból, és akkor nem lehetett üzenetet küldeni :/

Aradi Mónika írta...

Kinga jelöld be ezt: Regisztrált felhasználók - OpenID azonosítóval rendelkezők is. Ez ad a legnagyobb szabadságot. A magyar kézműves blogban is ez van beállítva. Aztán ha lecsitul az ügy akkor később visszaállítod. Kiírhatod oldalra, hogy elnézést kérsz, de egy kis időre ez az opció lesz beállítva. Szerintem senki sem fog rád megharagudni ezért. A másik lehetőséged, hogy beállítasz moderációt és akkor ellenőrzöd mindenki hozzászólását.

Ez a másik gyurmás ötlet nekem is eszembe jutott, de ezzel nem Kinga ellen beszél. Pont ellenkezőleg. Sokkal inkább jót tesz neki szerintem. Hiszen az írogató névtelen. És ezzel csak azt érte el, hogy igen is Kinga mellett állunk. Ez látszik a kommenteken is. És itt be is fejezem:) (És megjegyzem én is gyurmázok, mégis télen Kinga pingvines fülijét hordtam, mert imádom:) ) Bocsi kicsit hosszú lett.

töpszlívi írta...

Hát olvastam a bejegyzést Kinga anyukájától, aztán a hozzászólásokat. Ugyan nem jutottam ezeknek a végére, mert közben az jutott eszembe, hogy ennek a névtelen emberkének az lehet az egyetlen problémája, hogy nem figyelnek rá. Így, hogy egy sikeres blogost piszkál,és elérte a célját. Figyelnek rá. Más népszerűségét felhasználva így, vagy úgy ő is rivaldafényben van. Vannak kommentek, hogy szaporodnak a névtelen "fikázások". Gondolom az olyan blogokat kezdik ki ahol sok olvasó van. Hát szerintem ők is csak népszerűek szeretnének lenni. De, hogy pont így.

yoolee2009design@gmail.com írta...

Nagyon sok ideje van ennek a Névtelennek, h. állandóan és ennyit ír Neked. SZerintem se foglalkozz vele. Szánalmas ez az alak!ÉS egyetértek Töpszlívi-vel:)

Marietta írta...

Nem értem. Ha nem tetszik, akkor mért nézed? és nincsen jobb dolgod mint annak ellenére, hogy nem tetszik, ezt nézni? Igazán sajnálatra méltó az, aki semmi mással nem tud foglalkozni csak azzal, ami szerinte gyerekes. Amúgy meg, Kingának van hobbija, amiben sikeres is, és többen felfigyeltek már erre. Lehet hogy irigy vagy, hogy Te semmiben sem tartasz ezen a szinten, vagy csak egyszerű fogyatékos, aki annak örül, ha másokat lehordhat ezzel feledtetve saját magával azt, hogy Ő nem tart sehol sem? Amúgy meg, mindenkinek jólesik az, ha dicsérik a munkáit. szerintem Neked is jólesne, ha csinálnál valami érdemlegeset és megdicsérnék. ez nem seggnyalás. Ő felmeri vállalni. Neked hogy esne, ha csinálnál valamit, és jönne hozzád hasonló (reméljük nincs ilyen) ember, és állandóan lehordana? szerintem eléggé rosszul. De ha Te ettől boldogságot érzel magadban, hát legyen, szerintem igazából a blog tulajdonosa már nagy ívben kakil a fejedre, és igaza is van. Ez csak arról árulkodik, hogy hol tartasz az egyedfejlődésben.. van még mit behoznod.

Marietta

Névtelen írta...

Egyszerűen irigy ez a hapi mert ő olyan béna hogy nem tud ilyeneket csinálni és csak tetszik neki a blog ha egyszer végig nézi,én magamból indulok ki ha valami nem tetszik nem nézem végig,szerintem nem érdemes rá pazarolnod az időd,én a te blogod hatására kezdtem gyurmából ékszereket csinálni a magam részére(már ha nem haragszol)
csak így tovább,továbbra is a tiéd lesz a kedvenc blogom:D
Üdv Nóra

norikochan írta...

Na most akkor látunk valami csilli-villi handmade 'fospacát' Mr/Mrs Névtelen seggfejtől vagy nem...?!:P

Kinga, kösz hogy nem törölted a hozzászólásait, megvan az esti betevő kabaréműsor ezzel az idiótával...:D

Remélem egy árva szavát sem vetted magadra! ;)

Na puszi, még jövök hátha folytatódik a műsor, bár nem tudom miféle agyament szöveggel jöhetne még. :D

Nóri

Reyca írta...

Én azt mondanám, h a google fiókos a nyerő opció, de ha Mónika szerint az open id-s, akkor az. Az a lényeg, h kelljen megadni egy e-mail címet legalább, sztem akinek nincs, az is tud egyet kreálni, nem nagy munka. Vagy hagyod így, ahogy van és ezentúl nem csak te, hanem mi kommentelők is figyelmen kívül hagyjuk névtelenke gyenge sikongatásait, hátha megunja, ha levegő. Vagy moderálsz.

Hajrá és természetesen nyalizástól mentesen szeretem az alkotásaidat, főlega barikat! :-)

bettina. írta...

szia Kinga!
tudod mire emlékeztet ez a névltelen?
egy ovis!komolyan az oviban van ,hogy ha tetszik egy fiunak egy kislány akkor huzzgálj a haját és csuffolj:Dű
kitudja lehet ,hogya névtelenben egy titkos imádódra leltél:P
szegény Balzsnak konkurenciája akadt (hahaha.persze ez csak egy vicc)
puszil:betti

norikochan írta...

Jézus Betti, ne akard erre kárhoztatni szegény Kingát! :D

Kaptam tőle egy igencsak retardált levelet, amiben úgy tűnik új fikázhatni valója nem lévén a külsőm kezdte elemezgetni a maga roppantmód együgyű, idióta óvodás stílusában.

Azt hiszem, ezek után ha akarná sem tekinthetné egyikünk sem egyenrangúnak velünk, elvégre mi egy ideje már kijártuk az ovit...:D

Mindenesetre kapott tőlem egy 'kedves hangvételű szerelmes levelet'...

tormacsillus írta...

Huhh..mindig olvasom a blogodat, a kommenteket ritkábban, és nem is vettem észre, ezt a bizonyos "névtelent". Biztosan rengeteg szabad ideje van, h állandóan írogat. De ne is foglalkozz vele, szuper dolgokat készítesz. Ha felteszem a muffinos kollekciómat, garantáltam mindenki észre veszi és természetesen mindenki imádja:) Szóval csak így tovább!

Üdv,
Csilla

knojemi írta...

Kedves Névtelen!

Teljesen nyilvánvaló, hogy nehéz az életed, valószínűleg sok negatív élmény ért téged, amiért nem látod az élet pozitív oldalát, vagy irígyled mások boldogságát. Biztos vagyok benne, hogy mindeközben te is tudod, hogy nem jól működsz. Nem tudom ugyan hány éves vagy, de az érzelmi intelligenciád egy 3 éves gyerek szintjén van, megrekedtél. Szeretet adni és kapni jó, ez az emberi élet lényege. A problémáidon lehet és kell is változtatni. Javaslom (tényleg jó szándékkal), hogy keress fel egy pszichológust, csinálj végig egy terápiát és meglátod, hogy a szeretet, kedvesség, vidámság valóban létezik, nem csak egy gejj-kamu-szerepjáték.

Kívánom, hogy sikerüljön felismerni a problémáidat és változtatni tudj rajtuk!

knojemi

E.M.A.K. írta...

Nem bírom szó nélkül hagyni. Pedig csak zugolvasok, és már rendeltem is. Kész röhej, amit ez csinál. Ügyes vagy, hogy közzé tetted, mert így még többen röhögnek rajta ... ha neki ez kellett, hát megkapta!!!

E.M.A.K. írta...

Nem bírom szó nélkül hagyni. Pedig csak zugolvasok, és már rendeltem is. Kész röhej, amit ez csinál. Ügyes vagy, hogy közzé tetted, mert így még többen röhögnek rajta ... ha neki ez kellett, hát megkapta!!!

LARION írta...

Ez kellett, ez nem ártott.... mindez tetszik...... korrekt és jó stílusú megfedés egy éretlen személyiség felé. akinek van még miben fejlődnie !!!! Kedves, Ágota... Te már egy ajándék vagy a Kinga életében és Miattad is növeszthette meg jó a szárnyait..... :))))))))

LARION írta...

Szegény , Névtelen !
Mi a baj Nálad, miért van Benned ennyi harag, keserűség, méreganyag?
Miért nem szereted és tiszteled jobban Magad? Akarj fejlődni és tanuld meg szeretni más embereket is, mert ahol tartassz az nem jó út....nehéz lehet így élni....., ha megtalálnád a belső békéd eszedbe nem jutna belepiszkálni más emberekbe.....
A mai nap kíválóan alkalmas arra, hogy letedd a rossz irányú gondolataid végre és tedd helyesebb irányba őket és bevonzhatod az épülést és a derűt, a békés szándékot.... Ma 10 milliószoros nap van, gondolj arra erősen: miben kell fejlődnöd és mit kell hátrahagynod.....
remélem eljön az idő az életedben, mikor azt látod meg akár a Kingában és akár a családjában, hogy mi az ami érték Bennük......lehet, hogy rosszul szerettek a szüleid, lehet, hogy nagy bajok vannak az életedben....., de láthatod, hogy nem jó így ahogy gondolkodol és reagálsz.......
Segítsd meg magad...... remélem Boldogabb leszel minél hamarabb....
Mit nem adtam volna, ha valaha ilyen támogatós és szerető szülőket kapok !!!!!!!

Elza pajtás írta...

ekkora komplexusos suttyót,istenem...nem tudom,mi oka lenne itt akárkinek,hogy Kinga seggét nyalja,ha úgy nézed,senkinek nincs ebből anyagi haszna,sem ranglétrás,és sorolhatnám az egyéb érdekeket...nyilván minden ember olyan hülye,hogy pénzt ad ki azért,hogy pocsék ékszereket aggasson magára. ha valami bajod van,a saját házad táján kellene körülnézni. Kinga egy kreatív,nagyszerű lány,ennyit erről,te meg húzd ki a fejed a seggedből.

mamesz írta...

Szerintem csak egy konkurens, aki látja, hogy Kinga jobb nála, ezért igyekszik kipaterolni a piacról.
Nevetséges módszerekkel - mert ezzel nem veszi el Kinga kedvét az alkotástól. :)
Hülye próbálkozás :D

Egyébként, amit Kinga csinál, egy hobbi. Mint látom, komoly egyetemen, komoly pályát választott, és mint szintén huszonéves biológus hallgató mondom, nincs könnyű dolga. Ez a pálya kemény, nehéz, és hogy van emellett ideje és türelme még ilyen csodákat kreálni, az szuper. Én felnézek rá, nekem ehhez nem lenne erőm.
Az meg, hogy hol lesz 5 év múlva...valószínűleg a doktoriját fogja írni. És te, kedves Névtelen?
:P

hajrá, Kinga, szuper vagy <3
Rami