2010. augusztus 8., vasárnap

Újdonságok, infók és sok blabla

Őszintén, nem értem, eddig ez miért nem jutott eszembe... Mármint, hogy a kiwit gyűrűként és hajcsatként is elkészítsem.
Pedig olyan jól mutatnak :)) - főleg élőben...
Hamarosan Meskára is felteszem őket!




Lefotóztam a hajamban is, így talán szemléletesebb...



A rózsa nem újdonság, csupán annyiban, hogy sikerült gyerekgyűrű alapot vennem! Bár annyira gyerek, hogy az én gyűrűsujjamra jó, de így talán a hozzám hasonló vékony(ujjú) lányok is válogathatnak kedvükre! De egyébként elképzelhető, hogy ez normál gyerekméret, csak én vagyok ilyen csökött :D
Hozzáteszem, ez a gyűrűalap szerintem sokkal szebb, mint az eddigiek. Hasonlót lehet kapni felnőttben is, de azt azért nem szeretem, mert az még a kevésbé szépnél is jóval nagyobb. (Én még a kevésbé szépet is csak összenyomva tudom hordani)

Ez pedig Fimo kiszúróval készült. Semmi extra, ráadásul ezekkel a formákkal már korábban Yoolee-nál is találkozhattatok. Viszont szerintem olyan szép :) Főleg ebben a színben (azt hiszem ez a kedvenc gyurmám!) ezekkel a tarka gyöngyökkel...
Erősen gondolkoztam is, hogy megtartom, de mostanában túl sok minden maradt meg nekem (jólvanna:$) ráadásul pont tegnap barkácsoltam magamnak fülbevalótartókat, és azt hiszem ezt a luxust már nem engedhetem meg :)
Úgyhogy ő is megy Meskára szerencsét próbálni.



Ja igen! Az a jó hírem van, hogy ha minden klaffol, akkor a héten viszek egy jóóó nagy adag (kb 50db) ékszert Pestre a Karmazsin nevű iparművész-boltba. Jó sok számomra kedves ember árul ott, mint például Lüdecke és Kricsár Ancsa. Ha megejtettem az akciót, majd beszámolok. Már én is izgulok, állítólag nagyon klassz kis bolt :) És ez az első lehetőség, hogy úgy igazán megnézegethessétek élőben is az ékszereim.
Egész pontosan van mégegy!
Nézzétek csak:



Az egri PillangoArt pályázatot hirdetett, kézműveskedők számára. Persze voltam olyan béna, hogy hiába hosszabbították meg a határidőt, az utolsó pillanatban guberáltam össze néhány cuccot, amit beküldhetnék... Egy baris fülit, rózsás ékszereket, és egy filc kitűzőt küldtem.
Nem értem el helyezést, amin a hozzáállásomat tekintve egyáltalán nem lepődtem meg. Ráadásul nem is igazán tudtam, hogy az "Édi" kategóriába mik férnek bele. Mindegy, megpróbáltam, és hát ugye a részvétel a fontos! És tényleg, hiszen most egészen augusztus 16-áig megtekinthetőek Egerben egy kiállítás keretén belül.
Örülök, mert így is írtak már páran, hogy felfedezték az ékszereim a kiállításon, és nagyon örültek neki. Ez a legjobb :)

Más újdonság:
Nasi nemrég létrehozott egy új blogot, ami a magyar kézművesek "gyűjtőhelyeként" szolgál. Ma én is lehetőséget kaptam a bemutatkozásra, ezt ITT olvashatjátok el.
Remélem hasznos lesz az oldal, és sok új alkotót fedezhetünk majd fel általa :)

* * *

És akkor szeretnék néhány gondolatot megosztani, amik már régóta kavarognak a fejecskémben, de most úgy látom, egyre több helyen felszínre törnek a hasonló érzések.

Először is arról szeretnék írni, amit Reni vetett fel. Egész pontosan nem "felvetette", hanem panaszkodott. Ugyanis egy Meskás felhasználó csúnyán átverte. Vásárolt, Reni jó szándékúan előre elküldte a csomagot, a "kedves" vevő pedig nem fizette ki, elérni meg nem lehet.
Komolyan, annyira hihetetlen számomra, hogy emberekben ennyire nem lehet megbízni!
Én elég naiv és bizalmas vagyok. Sokszor én is előbb feladom a csomagokat, mint ahogy kifizetik - általában a praktikusság miatt, hogy ne kelljen egyesével postára szaladgálni. Meg nyilván mindenki szereti minél előbb kezében tartani, amit vásárolt. Én is nagyon örülök, amikor hamar érkezik a csomag, és nem kell rá egy hétig várni... Oké, van amikor én is megcsúszok kicsit a dolgokkal, de ha van rá lehetőség, miért ne kedveskedjen az ember. Meg amit Judit is írt: a vevőnek legalább annyira bizalmasnak kell lennie az eladó felé, mint viszont, hiszen ha előreutal, akkor ő is aggódhat, hogy átverik. Vagy csak egyszerűen addig nem tudja, mire adja ki a pénzt. Kölcsönös bizalom. Ez kéne!
De úgy tűnik, sok esetben inkább csak egyirányú. Az meg milyen már, hogy kedves, szimpatikus, becsületes(nek tűnő) emberekben kételkedek, és azt mondom, hogy "márpedig addig nem küldöm, amíg nincs a számlámon a pénz!!" - pedig azt hiszem, igazából így kéne. De ez nekem sem menne. Még úgy sem, hogy egy ilyen rossz tapasztalatom nekem is volt. Igaz, az Meskán kívül, szóval nem lehetett tenni semmit. De azt veszem észre, hogy ha Meskán történik, akkor sem lehet tenni semmit!! Most is volt egy negatív élményem.
Egy lány 6000(!)Ft értékben vásárolt tőlem Meskán. Felvettük a kapcsolatot, leegyeztettünk egy találkozót... amin nem jelent meg. Oké, nem gond, hogy fél órát elpocsékoltam rá az életemből. Délután írtam neki egy mailt, hogy ejnye-bejnye. Meg hogy nyáron nekem nehezebben megoldhatók a találkozók, ezért szívesen postázom is. Szerencsémre akkor nem voltam olyan jófej, és nem adtam postára. Mert a lány nem írt. Vártam-vártam a levelére. Majd nemrég írtam neki egy utolsót, hogy legalább annyit írjon meg, hogy igényt tart-e a cuccokra, mert ha nem, akkor visszatöltöm őket Meskára. Természetesen erre sem válaszolt.
Oké, jöhetnek a negatív értékelések - amivel baromira nem vagyok kisegítve, mert azóta már a profilját is törölték... És nem negatívokkal akarok bosszút állni, hanem a 6000Ft-os bizniszt nyélbeütni!! - Arról nem beszélve, hogy emiatt kb egy hónapig mások számára nem voltak elérhetőek ezek a holmik.
Felmentem Meskára - sikertelen adásvétel bejelentése. Akkor szembesültem a ténnyel:
"Figyelem! Sikertelen adásvételeidet az adásvétel pillanatától jelentheted be a következő hónap 14.-éig."
Na ebben csak az a vicces, hogy már elmúlott 14-e... És ki lett állítva a Meska-számla, amit ki is fizettem. A tételek között voltak ezeknek a termékeknek a feltöltési díjai is.
Könyörgöm, ki dönti el, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, hogy tényleg nem jött össze az adásvétel? Nyilván én is az utolsó pillanatig próbálkoztam, mert szerettem volna eladni ezeket a dolgokat. Nem 300Ft-ról volt szó, hanem 6000-ről!!
Nem voltam valami optimista, de azért naivan gondoltam írok a Meskás lányoknak, hátha lehet tenni valamit... Erre ezt a választ kaptam:

"Kedves Kinga!

A Meska indulása óta úgy működik a sikertelen adásvétel bejelentése, hogy az adásvételt követő hónap 14-e éjfélig lehet bejelenteni. Mivel az előző hónapban egyenleged elérte az 1000 Ft-ot, ezért számlát állítottunk ki Részedre, amelyben már szerepelt az adásvétel jutaléka, így sajnos nem tudunk kivételt tenni, mert a könyvelésben más szerepel ez a jutaléktétel.

Üdvözlettel

a Meska csapata"

Oké, valamilyen szinten jogos, de ha mondjuk x-hónap 29-én vásárolnak tőlem valamit, akkor csak két hetem van rá, hogy eldöntsem: sikertelen volt-e? Azért az utánajáráshoz, nyaggatáshoz (szerintem) több idő szükséges.
Így most nem hogy 6000Ft-om nem lett, még perkálhatok a feltöltésidíjakért, jutalékokért... Nagyszerű!

Szóval lányok, erre figyeljetek, hogyha hasonló helyzetbe kerültök! Nehogy ti is így járjatok...

Na, a többi gondolatot azt hiszem inkább meghagyom egy későbbi bejegyzésre, így is hosszabb lett, mint amire számítottam :)

15 megjegyzés:

Kalauz Nélküli írta...

Figyi, sztem az alap, hogy ne küldd el, amíg nem utalják. Én sem várnám el, hogy amíg nem fizetek, elküldje vki. A boltból sem hozhatod ki úgy az árut, hogy nem fizetted ki...

kinga írta...

Persze, de a boltban meg tudod nézni, hogy mit veszel, mielőtt kifizeted.

Másrészt ha egy héten van öt vásárlóm és mindegyik másnap fizet, nem fogok minden nap postára szaladgálni, annak megfelelően, hogy ki mikor utal.
Vagy éppen összevárhatom a csomagokat, hogy mondjuk ha mind az öten kifizették, akkor postázom. De minek várassam meg azt, aki már hétfőn pillanatok alatt átutalta, csak azért, mert az ötödik vásárló csak pénteken tudott fizetni?

Nincs is az egésszel bajom, meg -lekopogom- eddig jól is működött, csak elkeserítő, hogy vannak emberek, akik mások jóindulatával visszaélnek :(
És sajnos ez nem csak a fizetésre, postázásra vonatkozik...

Anna írta...

Sajnos velem is megesett nemrég egy nemfizetős eset. Jóhiszeműen, gondoltam még nyaralás előtt elküldöm a "kedves vevőnek" amit vásárolt, ne kelljen neki olyan sokat várni, meghát szimpatikus volt a telefonba is. Hát jól ráfáztam, gondoltam azért küldök e-mailt hátha jön egy válasz, persze nem jött. Legközelebb azt hiszem én is jóval,jóval megfontoltabb leszek.

yoolee2009design@gmail.com írta...

Én megvárom, amíg fizet. Így mondjuk tényleg naponta mehetek postára, de nekem megéri. Volt egy vevőm a Meskán, aki 4000Ft-ért vásárolt nálam, és egyszerűen sehogy se tudtam elérni, hál'Istennek nem küldtem el neki a csomagot, majd később kiderült,h. Tündérhabbal is megtette ugyanezt, csak nála még nagyobb összegért vásárolt. Csak annyit tudtunk tenni,h. bejelentettük (szerencsére még pont időben voltam)és törölték a Meskáról. De szerintem ilyen emberek mindig vannak,úgyh. én továbbra se fogom előbb feladni a csomagot, úgy döntöttem. Pedig még a legjobban jöttem ki a dologból. De azzal tudlak nyugtatni,h. azért a nagy-nagy többség tényleg időben fizet és tényleg megbízható:) Tényleg neked mindig minden vevő visszajelez és ír is véleményt a Meskádra? Mert nekem inkább ezzel szoktak lenne negatív tapasztalataim. Érdekes módon vannak vevők, akik többé nem reagálnak, nem írnak,h.megkapták-e a csomagot vagy sem. Én ezen szoktam csodálkozni.
Egyébként tetszik a pillangós fülbevalód;))))))))))))))

Johanna írta...

Szia!
Nem tudom mennyire fog segíteni, de azért leírom...

A meskát nemigen ismerem. A teszveszen árultam néhanap pár dolgot. Egyszer egy PDA-t is.
40 ezer forintról volt szó...
Az első pasi, aki licitált rá többet nem volt elérhető.
És a szolgáltató honlapján ki volt írva, hogy ők csak segítik az adásvételt, de nem felelősek érte, vagy valami ilyen szöveg. Szóval tök egyedül voltam ezzel a problémával. Azért megírtam nekik, hogy mi a helyzet, hátha adnak valami tanácsot.
Jött is.
Hogy menjek be a rendőrkapitányságra és tegyek feljelentés.

Hát... ez elég drasztikus nem? Mondjuk akkor kicsit gondolkoztam rajta, hogy most mi legyen, de végül más megvette és inkább nem foglalkoztam ezzel.

Igazából azért meséltem el, mert nemigen lehet semmit se csinálni.
Persze biztosan te is tehetsz feljelentést, de mire azt elintézed, és a bírósági tárgyalás, az ügyvéd...az már bőven túlad a károdon. Nem beszélve arról, hogy ez egy csomó idő.

Jó lenne, ha az ilyeneket, mint akiről te is írtál a Meska nem hagyná soha többé regisztrálni az oldalon. Mert jó, most letörölték, de mennyi ideig tart újra regisztrálni?
Szerintem még az lenne jó megoldás, amit mi tudunk tenni, hogyha valakivel ilyen történik, akkor a leghamarabb szólni mindenkinek, hogy mindenki odafigyeljen.

Cirelin írta...

Én már sajnos nagyon régóta nem vagyok jóhiszemű és naiv sem, mondhatni kinőttem belőle, elég sok negatív tapasztalatom volt az ember irányában. Van persze sok kivétel, de erre nem nagyon lehet alapozni. Ezért inkább marad az, hogy mindig megvárom az előre utalást, inkább többször megyek postára, bár engem még a naponta nem fenyeget. :)

De azért hogy a készültekre is reagáljak, szuper lett a kivis hajcsat. :)

DoRcY írta...

Hasonló ügyem nekem is volt, igaz, nekem "szerencsére" csak egyetlen termék...de akkor is. Én számtalanszor ráírtam a lányra MEskán, emailben, sms-ben, s a végsőkig (2 hónap) vártam.. Jó tudni, hogy most már ha akarnám sem jelenthetném a sikeres adásvételt. A jóhiszeműségnek ezek szerint van ára, s meg kell gondolni meddig vagyunk azok...

agika írta...

Szia Kinga!

Eddig "zugolvasód" voltam,de most megszólalok úgy döntöttem;)

Sajnos nekem pedig pont a vásárlói oldalon történt egyszer egy ilyen eset,mint amit írtál,igaz nem 6000 Ft értékben,hanem 3000 Ft értékben,amit elutaltam,de csomagom a mai napig nem jött meg.
Ez is a Meskán történt.Több levelet váltottam az eladóval(szándékosan nem írok nevet),de ő váltig állította,h.feladta a csomagomat.
Többször kértem küldjön másolatot az ajánlott küldemény utalványáról,mégsem kaptam.Kértem nézzen utána a postán,hátha ott keveredett el a csomag,ezt sem tette meg.
A negatív élmény után sokáig elment a kedvem a net-es vásárlástól is.Persze ez csak egy eset,és remélem ritka,csak pont én voltam az a szerencsétlen akivel ez előfordulhatott.

Nekem is tetszik a kiwis hajcsat,gy
űrű is!

Theia írta...

Jónéhány hónapja a cotcoton csináltam egy akciót, hogy az olvasók kedvezményesen vehetnek tőlem ékszert x ideig. Végül annyira elment az egésztől a kedvem, hogy jó sokáig nem is nagyon vállaltam el egyéni megrendelést, szeméyles találkozóra peig csak nagyon ritkán vagyok hajlandó. Ugyanis sokan egyedi darabot szerettek volna rendelni, aztán nem jelentkeztek. Vag jelentkeztek, de nem utaltak végül. Vagy vártam 2-3 hetet a válaszra. Végül a megrendelések töredéke jutott célba. Szeméyles átvételnél pedig már nem egyszer jártam úgy, hogy az illető nem jött el, vagy irtó sokat késett, mikor év közben annyira ki voltak számolva a perceim, hogy egy 10-15 perces késés nekem már nem fér bele (lekésem a vonatom, egy óra múlva jön a következő, vagy egy órával előbb kell elindulnom a találkozó miatt, stb.)

Megoldást nem tudok, de nem vagy egyedül. :-(

judit.6 írta...

Sajnálom, hogy ilyen rossz tapasztalatra tettél szert. :( nekem webáruházam van (xszemesbolt) s nálunk is az a módi, hogy előre utalnak, s ha beérkezett a cég számlájára a pénz, utána postázunk. Kivétel azok, akiket ismerünk, akár személyesen, akár blogról, fórumról, úgy "jobban". Illetve a rendszeres vásárlók. Ez szerintem így természetes. Mondjuk nálunk cég van, s saját weboldal, amin minden cégadat fent van, ergo könnyen elérhetőek vagyunk.
Azért én is amondó vagyok, hogy a vásárlók, rendelők!!!! 95%-a korrekt, gyors, s nem tűnik el.
A kivis cucc nagyon szuper lett.
Kicsit még seggelek, hogy mit is kérjek tőled, de majd megy a mail. Jah, s nem tűnök el. :)

Szigami írta...

Azért a Meska reakciója sem kutya... Én elhiszem, hogy van egy határidő, amihez a számlázásokat igazítani kell... De ha azon túl történik valami ilyesmi, ami Veled is, akkor nehogy már az legyen, hogy széttárom a karomat és annyit mondok: sorry... Mert itt tulajdonképpen egy olyan jutalékot kell kifizetned, amely mögött meghiúsult a teljesítés. Annyit kellene csinálniuk, hogy a következő havi számlában odabiggyesztenek egy sort, és mínusz előjellel szépen jóváírják a "határidőn túl bejelentett" (vagyis inkább kiderült!!!) meghiúsult eladások jutalékait... Én elhiszem, hogy ez plusz munka, meg programozás, de annyit tudok erre mondani, hogy sorry...

kinga írta...

Lányok, lányok!
Köszi a megjegyzéseket!!

Johanna: igen, a feljelentés is megoldás. De továbbra is az a véleményem, hogy a bosszúállás nem megoldás, hanem a problémát kéne megoldani. És úgy érzem, ez a téma nyitva lett hagyva.
Meg most komolyan, kinek van arra ideje, hogy 1000-2000Ft-os dolgokért rendősrégra/bróságra/akárhova szaladgáljon?
Bevallom, én már azt is hatalmas luxusnak tartom, hogy a saját költségemen telefonon hívogassam az illetőt, vagy sms-t küldjek neki.

Ágika: pont emiatt (is) adom fel a csomagokat előbb, amit írsz! Fontos a kölcsönös bizalom. Nem csak nekünk kell elhinni, hogy a vásárló fizet, hanem a vásárlónak is, hogy elküldjük neki a csomagot. Voltak már páran akik kicsit bizalmatlanok voltak. Az első internetes vásárlásaim alkalmával én is az voltam, ez természetes.
Ilyenkor mindig a pozitív visszajelzéseimre hivatkozok, meg hogy küldök fotót az elkészült termékről. Így talán hitelesebb tudok lenni azoknak is, akik félnek így vásárolni.

Theia: sajnos a személyes átvétel-parát én is ismerem. És tökéletesen egyetértek veled! Bejárós vagyok, suliba járok, kötött az órarendem, buszhoz/vonathoz alkalmazkodok. Sokszor spontán alakul a programom, ráadásul nyáron elég ritkán járok Pécsett.
Szóval szeretem, ha a vásárlók az én időbeosztásomhoz tudnak alkalmazkodni, és én ajánlhatok időpontot és helyszínt.
Viszont azt nagyon nem szeretem, ha nem jönnek el (pedig a telefonszámom ilyenkor mindig megadom!)

Ami: egyetértek. Ha nagyon akarnák, megoldhatnák. De nyilván így nekik jobb, mert nem kis összeget kapnak. Ha jófejek lennének, legalább az (újra)feltöltési díjat elengedték volna.
De hát üzlet, és pénzpénzpénz. Nagyon sajnálom, hogy már a Meskán is így megy minden :(

Szimonetta írta...

Szia! Az utánvéttel mi a helyzet? Az nem megoldás? Hogy megtekintheti, ha tetszik, kifizeti, ha nem tetszik, visszaküldi. Nem nagyon értek hozzá, de szerintem így korrekt lenne, nem?

kinga írta...

Az utánvéttel több problémám van...
1: ki az, aki a szállításért 800-1000Ft-ot kiad??
2: az nem garancia arra, hogy nem vernek át, sőt!
a postaköltséget meghitelezem neki, mert csak akkor kapom meg az összeget, ha átvette. Ráadásul ha netalán át sem veszi, akkor cs*szhetem :/ arról nem beszélve, hogy kb két hétig a postán "függőben" lenne a csomag.
Szóval erről is hallottam már rossz tapasztalatokat...

Schnappy írta...

Hello! Hogy rögzíted rá a hullámcsipeszre a dolgokat? Segíts légyszi, én is megpróbálnám! Köszi előre is!!! :)