2010. november 10., szerda

Karácsony...

Sajnos most van az a pont, amikor azt kell mondanom: elfáradtam.
Így mostmár csak a november 30-ig beérkező rendeléseket tudom garantálni karácsonyra, onnantól csak a Meska boltom lesz elérhető.
:( Sok mindennel el vagyok maradva, szeretnék a saját ötleteimre időt szakítani, és tanulnom is rengeteget kell.
De nem kell aggódni, mert Meskára majd folyamatosan töltök fel ékszereket.

Szóval november 30. után is lesz lehetőség általam készített ékszerrel meglepni a szeretteiteket, csak a boltomból kell válogatni!
Ha úgy adódik, akkor alkalom-adtán 1-1 megrendelést szívesen elvállalok, de senkinek sem szeretnék csalódást okozni azzal, hogy esetleg mégsem jutott időm elkészíteni amit megrendelt. És persze magam sem szeretném túlvállalni :)
Picit így is azt érzem, hogy most túl nagy rajtam a nyomás, minden irányból...

Addig is mutatom az idei első igazi karácsonyi ékszert, ezt a magyalos nyalóka kitűzőt, ami már el is kelt:

Milyen karácsonyi ékszereket látnátok szívesen? Minek örülnétek tőlem, ha megtalálnátok a fa alatt, vagy milyen általam készített ékszert ajándékoznátok az ünnepre?

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

bár lehet,hogy már tudod,de a fánki figurád koppintva lett,michigan álltal.nem is tudom miért írom meg,nem szeretek beleavatkozni,de most felháborított a múltkori álltalunk is olvashatott incidens után.

Névtelen írta...

Pfff...őrület, hogy nem tudtok kedves "névtelenek" leszállni Michiganről. Talán levédette a fánki figurát Kinga??? Nem hiszem! Biztosan volt már neki is olyan ötlete, ami más fejében előbb megfogant és öltött testet. Miért kell ez a folyamatos sárdobálás? Miért nem lehet egyszerűen megférni egymás mellett? Figyelembe véve, hogy sokkal nagyobb súlyú dolgok is történnek a saját életünkben, amin lehet aggódni, nem feltétlenül kell ez a kukacoskodás. Én is alkotó vagyok, foltvarrással foglalkozom és ha mindig felcsattannék, akárhányszor hasonló mintákat találok, mint az enyéim, már rég kihullott volna az összes hajam.

Üdv kedves névtelen: Bori

Névtelen írta...

szerintem ha a másik kb 100%ig lemásolja az alkotásod az gáz.(nem egy cupcake-röl beszélek amit mindenki csinál)aztán ha a kinga rákérdez ö meg letagadja az meg még gázabb.ezek után fogja és egy másik munkáját is lemásolja...na szerintem azért ez nem normális!!!szerintem mindekinek van olyan munkája amire büszke,hogy más még nem csinált.mert az azért jó érzés...persze csak addig amíg másnál meg nem látja...

ÛDv:Edó

ps:ha számodra ez fontos kiirtam a nevem,facebookon is megtalálsz...:)

blogimádó :) írta...

Szija !
Nekem nagyon tetszenek a dolgok amiket csinálsz és próbáltam itthon is de lenne pár kérdésem ,persze ha nem akarsz nem válaszolsz :D
először is hogy tudod így megformálni ezt a gyurmát? mert én nekem ez lehetetlen szóval csodállak
a második az az h mitől ilyen fényes? én átlátszó körömlakkal kentem le de érdekelne hogy te mivel csinálod?
Amúgy ha titok akkor nem kell válaszolnod csak gondoltam nagyon hangulatos lenne a ruhám karácsonykor ha ilyeneket rajnék rá vagy esetleg fülbevaló. Persze tavaly azt is próbáltam, hát karácsonyi kiegészítő nélkül maradtam.és az is érdekelne h h alig látszik az ujjlenyomatod rajta? ha válaszolsz nagyon köszi és boldog karácsonyt és jó pihenést amúgy rendszeres olvasó vagyok :))