2011. december 10., szombat

Gázsütő

Amióta belevágtam a gyurmázásba, mindig villanysütőben sütöttem az ékszereket (ugyanis az volt otthon). Már kitapasztaltam, hogy hány fokon, hány percig kell sütnöm, nem is nagyon volt vele gond.
Viszont mostmár több, mint egy hete, hogy elköltöztem otthonról, és itt a lakásban bizony gáztűzhely van...
Ez egy darabig hátráltatott is a munkában. Tervez(t)em, hogy veszek egy kisebb méretű elektromos sütőt, amin be tudom állítani a hőmérsékletet, de gondoltam azért a beruházás előtt egy próbát megér a gázos is...


Utánaolvastam, és többen is azt írták, hogy a legalacsonyabb fokozaton sütik, körülbelül 10 percig. Én szépen követtem is az utasítást. Amikor 10 perc után megnyomkodtam őket, elégedett voltam, ugyanis hiába voltak még picit puhák, korábbi tapasztalatokból tudtam, hogy csak kihűlve lesz teljesen kemény. Nem láttam őket barnának sem, úgyhogy hagytam, hogy kihűljenek.

Amikor kivettem a tepsit, azért egy picit csalódott voltam... A színes ékszerekkel semmi probléma nem volt, talán annyi változást tapasztaltam az eddigiekhez képest, hogy az aljuk kissé fényes lett.
Viszont a fehérek nem igazán sikerültek... Volt, amelyik konkrétan barna lett, volt, amelyik fehér-barna foltos lett, és volt amelyiknek a teteje fehér maradt, viszont az alján egy fényes barna réteg képződött.




Nem tudom, hogy van-e értelme tovább kísérleteznem, ugyanis ennél alacsonyabb fokozat már nem létezik, a keménységhez pedig szükséges ez a 10 perc...
Lehet, hogy inkább maradok az otthoni sütőnél, legalábbis karácsony előtt.
Azért mindenkit megnyugtatok, hogy nem a fontosabb karácsonyi rendeléseken kísérleteztem, azok az otthoni sütőben biztonságban sültek ki;)

Remélem, van akinek hasznos volt ez a bejegyzés. Ha nektek is ugyanilyen negatív tapasztalatotok van, vagy esetleg ti pont hogy elégedettek voltatok, bátran írjátok meg! :)

10 megjegyzés:

petite.rose írta...

Szia Kinga,

Én csak hobbi szinten sütök,de az otthoni gázsütőbe nekem is beletört a bicskám. Kishúgom találta, ki hogy a "retro" stílusú melegszendvics sütővek sütünk, hőfokot nem tudsz rajta beállítani, de menetközben figyelheted.

Cirelin írta...

Nekünk is gázsütőnk van, én a kezdetektől azzal csinálom, és eddig kb. egyszer volt gondom, de a saját hibámból, mert szét voltam esve és nem állítottam át legkisebb fokozatra. ^^
Én amúgy úgy szoktam, hogy beteszem a dolgokat, aránylag közel az ajtóhoz, legkisebb fokozat és egy fakanállal kitámasztom a sütő ajtaját, tehát sose csukom be teljesen, hanem résnyire nyitva van. Kb. 15 percig szoktam így sütni, volt már olyan is hogy bent maradt picit tovább, de még soha nem lett foltos, vagy hasonló, kivétel az az egy alkalom, amint fentebb említettem, de ez pici baba mellett, kevés alvás után érthető. ^^

Lora írta...

Szia!

Én is az elejétől gázsütőben sütöm és a fehérrel sokáig csalódott voltam, aztán rájöttem én is hogy ki kell támasztani az ajtót, mert nem elég a legkisebbre venni, az ablakot persze kinyitom hogy jól szellőzzön. És pontosan 10 percig hagyom csak bent, mert utána rögtön kezd barnulni.

Fantázia bizsu írta...

Én csak kipróbáltam a süthető gyurmát, mivel más terület a profilom. Gondoltam alapnak jó lenne... De nagyot csalódtam. Az első próba adagnál úgy éreztem sosem fog megkeményedni. A második úgy-ahogy sikerült. A harmadik (más színből) teljesen oda égett ugyanannyi idő és hőfok mellett. A negyedik pedig úgy jár mint a tied. Természetesen ez is gázsütőben. Na azóta nem kísérleteztem vele tovább. :D

Leonine írta...

Szia!

Én is gázsütőben sütöm a gyurmákat, és ahogy a többiek is írták, legkisebb vagy majdnem a legkisebb fokozaton kell sütni, résnyire kitámasztott ajtó mellett.

Az első egy-két sütésnél az sem árt, ha végig ott vagy, és akár kétpercenként ellenőrzöd a gyurmát. :)

Így a fehér sem fog bebarnulni, kivéve a Fimo csillogós fehér, az egyáltalán nem bírja a gázsütőt - én nem is szoktam ilyet venni, de ajándékba kaptam egyet nemrég. :(

Sok sikert a továbbiakhoz, remélem, hamar belejössz megint! :)

Unknown írta...

Eddig én is villany sutoben csinaltam a gyurmas ekszereimet, de a mult7en a gaz sutoben akartam kisutni a karacsonyi dolgokat, szépen bebarnult az osszes feher, ugyh. a mikulas is neger mikulás lett. e miatt buktam a vasarban, rengeteg ekszert elcsesztem.... kuka volt mind...
Soha tobbe gaz suto!

KillerDolphine írta...

Szia, nekünk is gázsütőnk van, de érdekes módon soha se próbáltam ki benne a sütést. Eddig úgy keményítettem ki a gyurmát, hogy kifőztem :D. Az egyetlen hátránya, hogy ha vízköves a víz, akkor kiül a gyurma felületére, mondjuk nekem ezzel se volt bajom, mert általában kifestem őket akrillal. Viszont nemrég egy Fimo sötétben világító gyurmacsillag a lábas mellé esett és nem mertem kiszedni, úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz. Nem vártam kifejezetten semmit, de nagyon szépen kisült :DD

CsiriBiri Design írta...

Az a titka (többek között) szerintem, hogy 10-15 réteg alufóliát tegyél alá. Én 2-3-ason sütöm, max 15 percig. Nekem meg a villanysütő nem jön be, a fehér sárga lesz, a többi szín meg fakó.

Thimmyke írta...

Én a legelső adagomat gázsütőben sütöttem, az megolvadt és még korom fekete is lett mindegyik... Na az kuka volt egy az egyben... :D Aztán nem mertem gázsütővel próbálkozni, csak villannyal. Abban sütöttem ki sokáig őket, de most a legutolsó adagot ismét kipróbáltam a gázsütőben. Én is azt a tippet kaptam, hogy nyitva kell hagyni a sütő ajtaját. Én teljesen nyitva hagytam, nem csak résnyire, a szokásos 30 percig voltak bent a figurák és szerencsére semmi bajuk nem lett. =)

Katt` írta...

Helló!

Gondoltam, megírom az én tapasztalatomat is a gázsütővel, igazából nem sokszor próbáltam, de az a néhány alkalom sikeres volt!
Én 3O percet sütöm a gyurmát, az előírás szerint... viszont egyszerre teszem be a gyurmát és gyújtom meg tüzet!
Kis asztali sütőket viszonylag olcsón beszerezhetsz az aldiban vagy lidlben... (én is azon filózok ha elköltözöm...)
Sok sikert a továbbiakban!